Őszintén gratulálhatunk és örülhetünk északi szomszédunk jubileumának és eredményeinek. Akkor is, ha a két nemzet viszonya ma sem felhőtlen. Felelősséggel állítom, a jó viszony nem rajtunk, magyarokon múlik. Az a benyomásom, hogy a fiatalabb nemzedékeket már nemigen foglalkoztatják a közös történelmünk körüli viták, ezért könnyebb lenne közelíteni az álláspontokat. Talán már csak a legöregebb szlovák nacionalisták hiszik, hogy a magyarok ezer éven át úgymond elnyomták a szlovákokat. Mi, magyarok elismerjük, hogy volt ötven év, amikor erőltettük nyelvünk tanítását a szlovákok körében, és azt hittük, aki megtanulja, magyarrá válik. Ezzel együtt Vladimir Meciar egykori miniszterelnök a minap is kijelentette, hogy 1918-ban a szlovákokat a magyarosítás miatt eltűnés fenyegette. Sajnos nem áll egyedül a véleménnyel, hogy az 1919-ben meghúzott határ jogos és indokolt volt, és képes azt állítani, hogy a Tanácsköztársaság támadta meg Szlovákiát. Szerinte az 1938-as bécsi döntéssel "Szlovákia déli részét újra elfoglalták a magyarok", ahonnan a szlovákoknak menekülniük kellett.
Főoldal Háztartás, Otthon & Lámpa Hűtő, fagyasztó Alulfagyasztós hűtő Összehasonlítás A++ energiaosztály 185 x 59, 5 x 66, 8 cm (230 l / 98 l) Szürke színű, No Frost hűtési rendszer A+ energiaosztály 185 x 59, 5 x 73, 1 cm (230l/118l) Inox színű, No Frost hűtési rendszer 201x59, 5x67, 5cm (269l/98l) "A+" energiaosztály 178 x 59, 5 x 66, 8 cm (213l/98l) Szín: inox, Hűtési rendszer: No Frost 201x59, 5x71, 9 cm (262 l / 98 l) -7% A++ energiosztály 185 x 59. 5 x 66. 8 cm (230l/98l) Fehér színű, No Frost hűtési rendszer 129 990 Ft 139 990 Ft (-7%) Kosárba 59, 5 x 201 x 67, 5 cm (269 l/98 l) Inox színű; No Frost hűtési rendszer 208. 8 x 63. 7 x 71. 8 cm (269 l/98 l) Szín: fekete DOI, No Frost hűtési rendszer Energiaosztály: A++ Méretek: 59. 5 cm x 201. 6 cm x 65 cm No Frost, Nyitott ajtó riasztás Energiaosztály: A+++ 59, 5 x 201 x 67, 5 cm, Hűtő: 255 L, Fagy. : 98 L Hófehér szín, No Frost
Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** Második értesítő Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink! Nagy örömünkre szolgál, hogy a Fiatal Gasztroenterológusok Köszöntő. Tisztelt Kollégák! Köszöntő Tisztelt Kollégák! A Magyar Sebész Társaság 60. Kongresszusát 2010. szeptember 8-11. között Siófokon, a Hotel Azúrban rendezzük meg, melyre szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt. A Kongresszus Markusovszky Lajosemlékülés Markusovszky Lajosemlékülés 2015. május 6. TÁMOGATÓ: Bokor Attila dr., Brubel Réka dr., Lukovich Péter dr., Rigó János Jr. dr. : Mélyen infiltráló colorectalis endometriosis miatt végzett multidiszciplináris Intenzív Diagnosztika Fórum Információ A FÓRUM FÕVÉDNÖKE Dr. Velkey György a Magyar Kórházszövetség Elnöke SZERVEZÕ ÉS TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök: Prof. Dr. Gál János Tagjai: Dr. Csomós Ákos Dr. Nagy Géza Dr. Bátai István Dr. Völgyes 2016. február 26-27. Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció 2016. ÉVI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE Semmelweis Egyetem I. Belgyógyászati Klinika TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA MÁSODIK ÉRTESÍTŐ 2016. február 26-27.